Zita és Gita sziámi ikrekként születtek, a medencéjüknél összenőttek.
Életük kezdetétől fogva testük rendkívül bonyolult módon kapcsolódott össze.
Közös belekkel, szaporítószervekkel és három lábbal rendelkeztek, amelyek közül az egyiket mindketten közösen használták.
Ennek ellenére mindkét lánynak saját feje, szíve, tüdeje és karja, valamint saját személyisége és jelleme volt.
Zita és Gita már fiatal koruktól kezdve megtanultak teljesen összeolvadva élni, nemcsak fizikailag, hanem a mindennapi életükben is.
Minden mozgás együttműködést és gondos koordinációt igényelt: a járás, az ülés, a játék vagy az egyszerű napi feladatok elvégzése azt jelentette, hogy mindig együtt kellett cselekedniük.
Amikor kicsik voltak, a lányok gyermeki ártatlansággal és természetességgel fogadták el egyediségüket.
Számukra ez egyszerűen a valóság volt.
Rajzaikon gyakran ábrázoltak háromlábú embereket, mert ez tűnt számukra normálisnak.
Babákkal játszva néha összekötöttek két babát, vagy akár eltávolították az egyik lábukat, hogy a játékok „olyanok legyenek, mint ők”.
Ez volt a módja annak, hogy megértsék és elfogadják a helyzetüket.
Ahogy azonban idősebbek lettek és jobban megértették a körülöttük lévő világot, rájöttek, hogy mindenekelőtt két független ember szeretnének lenni.
A saját testük és külön életük álma fokozatosan közös céljukká vált.
Amikor 11 évesek lettek, az orvosok úgy döntöttek, hogy megpróbálkoznak pályafutásuk egyik legösszetettebb műtétjével: egy szétválasztási műtéttel.
Hasonló esetek már korábban is előfordultak, de a legtöbb esetben a műtét kudarcot vallott, vagy csak az ikreknek maradt fenn.
Egy nagy sebészcsapat hónapokat töltött a beavatkozás előkészítésével.
Maga a műtét körülbelül 12 órán át tartott.
Ez idő alatt az orvosok gondosan szétválasztották a közös szerveket, és eltávolították a harmadik lábat.
Ez egy rendkívül kényes és kockázatos műtét volt, ahol minden lépést a legnagyobb pontossággal kellett végrehajtani.
Minden kockázat ellenére a műtét sikeres volt.
Zita és Gita életükben először nem voltak fizikailag egymáséi.
A szétválás után életük egy új és kihívásokkal teli szakasza kezdődött.
A lányoknak újra kellett tanulniuk járni, ezúttal protézisek segítségével.
A rehabilitációs folyamat hosszú és igényes volt, de elszántsággal és türelemmel fokozatos előrelépést értek el.
Végül visszatértek az iskolába, folytatták tanulmányaikat, és elkezdtek idegen nyelveket tanulni.
Érdeklődni kezdtek a kreatív tevékenységek, például a rajzolás és a kézművesség iránt is.
Testük összetettsége miatt azonban továbbra is rendszeres orvosi felügyeletre volt szükségük.
Sajnos a boldogságuk nem tartott sokáig.
A műtét után egy idővel Zita szepszisben, egy súlyos fertőzéses szövődményben meghalt.
Gita számára húga elvesztése lesújtó csapás volt, mivel egész életüket együtt töltötték.
Egyedül Gita úgy élt tovább, mintha mindkettőjükért élne.
Megpróbált erőt találni magában a továbblépéshez, de az élet újabb kihívás elé állította.
Néhány évvel ezelőtt rákot diagnosztizáltak nála.
Azóta bélműtéteken és számos kezelésen esett át.
Ma 33 éves.
Minden nehézség, fájdalom és megpróbáltatás ellenére, amivel szembesült, Gita tovább küzd.
Nem adja fel.
Továbbra is reménnyel él, és nővére emlékével a szívében, egy olyan emlékkel, amely mindig is a történetének része lesz.
